Csapó 05. - Love Bomb

Sziasztok! Íme az új fejezet, és ezzel is szeretnék nektek békés, boldog karácsonyt kívánni! Remélem tetszeni fog! :) Két új szereplő is megjelenik, őket megnézhetitek a képeknél. (Oldalt van egy olyan rész, ahol a kisképek alatt az "ide" feliratra kattinthattok, és máris bejönnek a képek a szereplőkről.) Egyelőre még nem indultak be igazán az események, de mivel Zara képbe jött, ezért lehet félni! Ami késik, nem múlik! :D A bulin különleges sütik vannak, amiket be is raktam ide oldalra nektek, hogy lássátok. :)

5. fejezet - A buli

Miután felforgattam az egész gardróbomat egy normális ruháért, és egyet sem találtam a bulira, ami nekem megfelelt volna, eldöntöttem, hogy muszáj leszek felmenni Londonba venni egyet. Persze Abby győzködött, hogy teljesen felesleges, mivel mindegyik sokkal jobb, mint amit itt vehetek, és egytől-egyig remekül áll rajtam. Csak leintettem, és megjegyeztem, hogy hallgasson, mert aki olyan szép, mint ő, annak könnyű dolga van.

- Komolyan mondom, le kell vetkőznöd ezt az amerikai szokásodat! Ott nálatok mindenki kisebbségi komplexusban szenved, csak tudnám miért, ha tökéletesebbnél tökéletesebbek egyesek – mondta komolyan, és a fejét csóválta. Tényleg nem értettem mit kell ezen fennakadni. Sajnos én olyan világba születtem bele, ahol teljesen elfogadott az önbizalomhiány és a tökéletességre való törekvés. Bár egyesek már tényleg túlzásba viszik, én például soha nem plasztikáztatnám magam már ennyi idősen… Tény, hogy Amerikában túl sok a mű ember, de én még nem vagyok az, és nem is leszek.

- Gondolom idővel majd sikerül. Neked az a természetes, hogy tele vagy önbizalommal és magabiztossággal, nekem nem. Ennyi az egész. – Újabb ruhát dobtam vissza a helyére, és a fejemet fogtam a nagy kupi kialakulása miatt.

- Nem a külső a lényeg, hanem a belső! – ellenkezett továbbra is, én pedig hátrafordultam, hogy válaszoljak neki.

- A külső ami megfog, a belső ami megtart. Nem tagadhatod! – mondtam őszintén, mire megrázta a fejét.

- Attól függ…

- Mitől? – kérdeztem, de anya megzavart minket, úgyhogy gyorsan behajtottam a mögöttem lévő gardróbajtót. Nem akartam, hogy meglássa mit műveltem odabenn, amikor még csak egy napja sincs, hogy rendet raktam. Kijelentette, hogy mostantól már nem lesz az a nagy járkálásom, mert jön a suli, és nekem száz százalékos erőbedobással erre kell koncentrálni. Úgy éreztem magam, mint egy kislány. Meg is jegyeztem neki, hogy jó lenne, ha már nem kezelne úgy, mint egy kisgyereket. Erre csak egy legyintést kaptam válaszul, egy mosollyal megtoldva. Mikor anya elment, visszafordultam Abbyhez.

- Tényleg úgy gondolod, hogy van esélyem Alexnél? – folytattam egy teljesen más témával, majd nagyot sóhajtottam, és ledobtam magam az ágyra. A plafont bámultam egészen addig, míg Abby nem hajolt felém. A hosszú szőke tincsei csiklandozták az arcomat, mosolya pedig egyből jobb kedvre derített.

- Ha még egyszer meghallom ezt a kérdést, esküszöm lelőlek! – viccelődött, majd az arcomra nyomott egy nagy „önbizalom növelő” puszit, ahogy ő hívja mindig.

- Valamit lépnem kell, hogy lássam miként reagál.

- Neked teljesen elment az eszed.

- Miért is?

- Én vagyok a legmegfelelőbb ember arra, hogy megmondjam mi tetszene a bátyámnak, és mi nem. Nem gondolod? – Nyögtem egy aprót a tehetetlenségtől.

- Nem úgy néz ki, mint aki nem tudna ügyesen kezelni egy ilyen helyzetet. – Ha valaki nem tetszik neki, úgyis könnyű szerrel lekoptatja minden nehézség nélkül.

- Rosszul ítéled meg a helyzetet. Én látom rajta, hogy érdekled, de azzal csak elijeszted, ha nyomulni kezdesz rá. Szerintem pont azt szereti benned, hogy mennyire közömbös vagy felé… vagy hogy is mondjam… szóval nem vagy olyan, mint a többiek. Tudod hány csaj próbálkozott már be nála hiába? – Abbyre tekintettem és a számmal egy nemet formáztam ajkaimmal, hang nélkül. Nem akartam tudni mégis hány szebbnél-szebb csaj se érdekelte.

- Ez így szépen is hangzik, de…

- Oké, nem mondom, hogy nem élt a lehetőséggel, de így húsz évesen már azért átértékelte a kapcsolatokat. Pont a múltkor beszélgettünk erről, és meg is lepődtem, hogy ennyit változtak az igényei. Emlékszem, régen csaj, csaj hátán volt a házunkban. – mesélte elgondolkozva, majd amikor észbekapott, hogy jobb lesz abbahagyni, meg is tette.

- Megőrülök ettől a helyzettől. Abby, ez olyan nehéz! Soha nem éreztem még így, és ezt csak nem lehet úgy eltompítani az emberben! Mi lesz akkor, ha mégsem úgy áll a helyzetem, mint ahogy gondolod? – kérdeztem aggódva, majd becsuktam a szemeimet, mert kezdte irritálni a fény.

- Hé, nemsokára itt a bulid, egyelőre foglalkozz ezzel, a többi még ráér! – Bárcsak ilyen könnyű lett volna megtenni is.

Sajnos az idő olyan gyorsan telt el, hogy szinte már csak akkor kaptam észbe amikor a tükörben teljes pompában láttam szülinapos énemet. Izgultam több dolog miatt is, hiszen Alexszel a hét folyamán ugyan találkoztunk, de még mindig nem jutottunk előbbre vagy hátra, vagy akármerre, és indulnom kellett a buliba, ahol már rengeteg ember várt rám. A kocsiban is végig a számat harapdáltam, amit Emily nagyi is észrevett, és bár konkrétan nem szólt rám, hogy azt hagyjam abba, de célzott rá. Igazából ha Abby ott lett volna velem, biztos úgy szorítottam volna a kezét, hogy minimum eltörtem volna szegénynek.

Furcsa volt átsétálni a kis vörös szőnyegen, amit Emily nagyi rakatott le nekem, egyrészt azért, mert megmosolyogtatott vele, és azért mert nem szoktam meg, hogy így bánnak velem, másrészt azért, mert sajnos a délutáni eső miatt igencsak megszívta magát vízzel. A gyomrom úgy éreztem mindjárt szaltózik egyet, így nem volt könnyű nyugodtnak tettetni magamat, ráadásul még lépkedni is.

- Hány ember jött el? – kérdeztem félénken, majd megálltam egy pillanatra az ajtó előtt.

- Ne aggódj, szülők végül nem jöttek, szóval nincsenek olyan nagyon sokan – mondta nyugodtan Emily nagyi, és rám kacsintott. Felém tartotta a kezét, hogy hadd vezessen be engem. Kicsit meg is szorította az ujjaimat bátorításképp, és egy pillanat alatt behúzott maga után a helyiségbe. Abby volt az első ember, akit megláttam, szóval mintegy időhúzásképp is, de megöleltem és adtam neki két puszit. Ő is látta rajtam az idegességet, így csak gyorsan a fülembe súgott valamit, amire már nem emlékszem, de akkor jól esett. Körülnéztem és annyian voltak, hogy hirtelen meg sem tudtam saccolni. Csak önmagamat adtam, és hagytam, hogy Emily nagyi mindenkinek egyesével bemutasson. A nagy átlaga az embereknek szimpatikus volt, és kedves. Beletelt jó pár percbe, így mikor végre elengedte a kezem, és utamra eresztett, meg sem álltam Abbyig.

- Te jó ég! Itt a fél város, vagy mi? – bukott ki belőlem, és még mindig éreztem a vizslató tekinteteket magamon. Próbáltam nem foglalkozni vele, és egyre jobb lett.

- Hát, látod mennyien akarnak megismerni! Le merem fogadni, hogy a többiek is csak féltek ide jönni! – Mosolygott rám, mire elnevettem magam. Sosem voltam még ilyen helyzetben, és furcsa volt. Mint minden ami új volt nekem.

- Azt hiszem kéne pár szót szólni, de én inkább passzolnám! – néztem Emily nagyira, aki időközben már a mellettem lévő kisebb színpadra lépett. Mondott pár szót, boldog szülinapot kívánt nekem, átadta a tortát, és elindította a bulit. Utána el is köszönt, hogy majd azért benéz még később, de hagyja a fiatalokat bulizni. Tíz perc múlva már egész felszabadultan táncoltam a terem közepén, és a szemeimmel igyekeztem Christ és Alexet keresni. Én nem láttam meg őket, ellentétben velük, úgyhogy csak akkor észleltem, hogy ott vannak, amikor egyikük megkocogtatta a vállam.

- Boldog szülinapot Natalie! – Ölelt meg Chris, mire nekem fülig ért a szám, hiszen reménykedtem abban, hogy Alex is hasonlóan köszönt majd fel. Először kicsit félénken léptem felé, majd látva hatalmas vigyorát, neki is egy ölelést adtam köszönetképp, és alig akartam elengedni. Utána mind a négyen egymás közelében táncoltunk, de a táncpartnerek mindig változtak. Alig tudtam megállni egy-egy másodpercre, mert mindig jött valaki, aki táncolt volna velem. Megfogadtam, hogy félreteszem a kisebbségi komplexusaimat, és igyekszem önmagam lenni. Nem volt szívem senkit visszautasítani, így már egy kicsit lefáradtam a több órányi tánctól.

- Csak nem elfáradt a szülinapos? – kérdezte valaki mögöttem, mire én megfordultam, és egy nagy mosoly terült el az arcomon.

- Lebuktam. – Végigmértem a srácot, és magamban megjegyeztem, hogy nem rossz pasi, sőt… De tudtam, hogy hozzá maximum csak vonzódom, és nem kedvelem, mint Alexet. Egész este ő járt a fejemben, és már éppen felé indultam volna, hogy vele is táncoljak, de megállított ez a titokzatos idegen. A zenétől nem lehetett annyira kommunikálni, hiszen elég hangosan kellett beszélni, de még úgy se lehetett nagyon érteni néha, szóval nem féltem attól, hogy mások ránk lennének kíváncsiak.

- Matt vagyok – mutatkozott be nekem, és a kezét tartotta. Elfogadtam a gesztusát, de meglepődtem, amikor közelebb húzott magához és adott két puszit az arcomra.

- Az angoloknál megszokott ez a közvetlenség? – szegeztem neki a kérdést, mire elnevette magát. Tényleg érdekelt mi az igazság, mert odahaza sokszor az ellenkezőjét hallottam.

- Attól függ… - A hátam mögé nézett, és minden erőmmel arra koncentráltam addig, hogy a szemeimmel Alexet keressem. – Szóval… melyik csóka a barátod?

- Hogy melyik? – kérdeztem vissza, és megfordultam.

- A helyi srác, vagy a másik aki veled együtt költözött?

- Nem mintha közöd lenne hozzá, de egyik sem. –Megfordultam, mivel nem bírtam azt, ahogy Chris engem és Mattet méreget.

- Akkor vigyázz az itteni pasikkal, mert nagyon kitartóak ám! – Nevetett magabiztosan.

- Ne aggódj, tudok vigyázni magamra! – biztosítottam róla mosolyogva, hogy nem lesz szükségem segítségre. Nem tudtam eldönteni, hogy most tetszeni próbál nekem, vagy csak ilyen közvetlen.

- Ha mégis valami gáz van, csak szólj nekem!

- Oké, de most megyek megkeresem Abbyt.

- Menj csak! – Sarkon is fordultam, és nagy nehezen, de sikerült megtalálni Abbyt. A színpad közelében táncolt Chrisszel. Először nem akartam megzavarni őket, de miután már vagy két számot végigálltam úgy, hogy őket figyeltem, kezdtem kínosan érezni magam. Odaléptem hozzájuk, és elkértem Abbyt pár percre. Kimentünk a kis teraszra, ahol jelenleg senki nem volt, és beszélni kezdtem. Háttal dőltem neki a korlátnak, hogyha meglátom Mattet, akkor rákérdezzek Abbynél, mégis milyen srác. Két percbe se telt bele, hogy pont rá lehessen látni. Alexszel beszélgetett, úgyhogy alig tudtam magam visszatartani, hogy ne menjek oda.

- Abby, ez a Matt jóban van Alexszel? – kérdeztem meg tőle, mire szemeivel keresni kezdte az említetteket a teremben.

- Régen legjobb haverok voltak, mostanában már csak haverok – mondta fura hangsúllyal, ami nem kerülte el a figyelmemet.

- Miért vesztek össze? – Csak áldani tudtam magamat érte, hogy pont ezzel a sráccal ismerkedtem meg először, de rossz értelemben.

- Fú, hát ez egy nagyon hosszú sztori. A lényeg az, hogy Alexnek volt egy barátnője, és miután a csajszi elkezdett rockosodni, kiadta az útját. Pár nappal később kiderült, hogy rámászott Mattiere, és összejöttek. Sarah nagyon sokat változott, és régen még velem is nagyon jóban volt, most próbálom kerülni. – A szívem úgy dobogott a volt csaj miatt, hogy azt el sem tudom mondani. Szép kis dolog derült ki…

- Miért? Veszélyes? – kérdeztem a csajról, mire Abby rám nézett. Még soha nem láttam így tekinteni bármire is, a szemeiben szomorúság és düh tükröződött.

- Ő tipikusan az a fajta ember, akivel jobb nem találkozni. A balhéi egész Londonban ismertek, volt már pár húzása a rendőrségnél is. – Úgy meglepett, hogy köpni-nyelni nem bírtam. A fiúk felé pillantottam, és még mindig beszélgettek. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy rólam volt szó.

- Remélem ez a csaj nem jött el a bulimra…

- Nem lehetetlen, de Matt itt van, és hát… kicsi rá az esély, hogy magára hagyta. Natalie, ígérd meg, hogy kerülöd majd azt a csajt! – Felém fordult, és olyan komoly arccal nézett rám, hogy nem is tehettem mást.

- Igyekszem majd, de ahhoz tudnom is kéne, hogy néz ki.

- Hidd el, egyből felismered majd. Csak kérlek, soha ne mosolyogtasd meg, mert akkor már veszélyben vagy! Zara sosem mosolyog, és ha már megteszi, akkor ott bajok lesznek. – Nem értettem, most miért Zaranak hívta.

- Nem Sarahnak hívják?

- De, csak utálja a nevét, mert neki az túl finom, és így Zaranak hívatja magát mindenkivel.

- Rám hoztad a frászt. Ugye már nem érdekli Alex? – kérdeztem kétségbeesve, majd nagyot szippantottam a friss levegőből, hogy lenyugodjak.

- Én inkább Matt miatt félnék a helyedben. Nat, hogy ismerted meg? – Csak most tudatosult bennem, hogy Matt és Zara együtt vannak. Eddig elvesztem a többi részletben.

- Éppen azért hívtalak ki, hogy megtudjam, ennél a srácnál normális-e, hogy ilyen közvetlen velem – mondtam, majd elmeséltem neki, hogy mutatkozott be.

- Szerintem inkább ne is gondolj Mattre, és őt is kerüld el, ha nem akarsz Zara új célpontja lenni. Nagyon durván féltékeny mindenkire, még akkor is, ha nincs rá semmi oka. – Végképp nem nyugodtam meg, hiszen egyre jobban görcsbe rándult a gyomrom az idegességtől.

- Inkább menjünk vissza szórakozni, mielőtt többet mondasz nekem erről. – Már indultam volna, de épp megláttam egy szőke csajt, aki leginkább egy démonhoz hasonlított túl kihívó sminkjével és ruhájával. Matthez bújt, és Alexhez beszélt.

- Ne haragudj, de muszáj volt megtudnod! – Simogatta meg a karom Abby engesztelésképp, én pedig rámosolyogtam.

- Itt van – mondtam higgadtan, és ezzel jeleztem Abbynek, hogy én bizony nem fogok bujkálni Zara elől, mert annak semmi értelme. Mivel új vagyok, úgyis meg kell, hogy ismerjen, és ha egy kicsit is érdeklem, főleg miután ha hallott valamit rólam a fiúktól, nem fog addig lenyugodni, míg nem lát. Elindultam befelé, és magamra erőltettem a legmagabiztosabb énemet. Ideje volt arrébb vinni Alexet Matt-től és Zaratól. Amikor odaértem a két fiú mosolygott rám, Zara pedig feltűnően méregetett.

- Téged még nem ismerlek – néztem rá, mire felkapta a fejét, mert éppen a lábaimnál tartott a nézegetéssel. Oldalra döntötte a fejét, rá Matt vállára, így is jelezve, hogy ő az övé.

- Ebből is látszik, hogy te még új vagy. Engem mindenki ismer… - A hangja durva volt és nyers, csípőjét pedig mozgatni kezdte a zene ütemére.

- Óh látom most is bemutatkozol, Zara – mondta nevetve Matt, és átkarolta a derekát.

- Zara nem valami nyitott… - jegyezte meg Alex, és felém fordult bátorítóan mosolyogva.

- Azt látom. Alex nem jössz táncolni? – mondtam mosolyogva, és onnantól kezdve rá se néztem a szerelmesekre, nehogy valamit elszúrjak. Két perccel később már Alexszel táncoltam messze Zaraéktól, és sokkal nyugodtabb voltam. A szám a fülemig ért, és igyekeztem minél jobban táncolni, hogy ezzel is felhívjam magamra Mr. Tökéletes figyelmét. De nem akartam túlzásba vinni se, szóval hagytam kettőnk között egy kis helyet, nehogy elkövessem azt a hibát, amire Abby figyelmeztetett. Közben végig azon agyaltam, hogy mekkora szerencsém van, hogy szívesen beleegyezett, és ezzel nőtt az önbizalmam is. Néhány szám áttáncolása után, Alex megfogta a kezem, és kivezetett a teraszra. Nem ellenkeztem, de azért a szívem a torkomban dobogott. Nem tudhattam most miért visz ki. Amikor megállt, ugyanúgy álltam meg, mint amikor Abbyvel voltam itt kinn.

- Az ajándékod majd otthon vár rád, Abbyvel nem akartuk idehozni – mondta mosolyogva, és rátámaszkodott az erkély párkányára.

- Már alig várom, hogy láthassam.

- Biztos örülni fogsz neki.

- Remélem.

- Ugye nem tudod kivel beszélgettél az előbb? – kérdezte meg hirtelen témát váltva, mire ránéztem, és ő is felém fordult. Szemeiben el tudtam volna veszni akkor is, de muszáj volt tartanom magam.

- Zaraval. – Olyan meghökkent arcot vágott, hogy először bele sem tudott kezdeni a mondanivalójába.

- Ha tudod, akkor nem értem miért jöttél oda – szidott le egy kicsit, majd elfordult. Rosszul esett, mert nem tudtam hova tenni ezt a reakcióját.

- Igazából azért, mert tudtam, hogy jobb előbb túlesni rajta és veled is akartam beszélni. Haragszol? – kérdeztem halkan, még mindig őt figyelve.

- Dehogy haragszom, csak féltelek tőle. Zara kemény csaj, és ha megmakacsolja magát, akkor megállíthatatlan is. – Újra rajtam volt már a tekintete, és ezúttal nem is fordult el, amint befejezte. A kis szellő jól éreztette velem a parfümét, szóval kezdtem egyre inkább ismét a hatása alatt lenni. Éreztem ahogy a szél játszadozik a hajammal, és becsuktam a szemem. Mindig is imádtam, amikor lobogott a hajam, és az érzés, miszerint Ő félt engem, duplán felvidított.

- Nem kell engem félteni, nem fogok hülyeséget csinálni. – Kinyitottam a szemem, és meglepően vettem észre, hogy mintha közelebb húzódott volna, de utána lenyugtattam magam, hogy biztos csak beképzeltem.

- Nem is azzal van itt a probléma…

- Ha ennyire féltesz, miért nem vigyázol rám állandóan? – kérdeztem viccelődve, tényleg csak hülyéskedésnek szánva.

- Ez nem is rossz ötlet. – Csak pislogtam rá, mire ő elnevette magát.

- Nem lehetsz folyton a fenekembe, mit gondolnának a többiek? – mondtam nevetve, és kihúztam egy hajtincset a szememből.

- Talán megijednél, mint amikor valami trutyit készíttettetek Chrisszel?

- Te ezt honnan tudod?

- Láttalak.

- Óh, csak nem te voltál a kertben? Tudtam, hogy láttam valakit!

- Pedig tudtommal Abby már mondta, hogy szoktam ilyet csinálni. – Elnevettem magam, mert emlékszem hogy koncentráltam, nem arra gondolni, hogy betörtek a kertünkbe.

- A palacsintás akcióidról is tudok, szóval vigyázz! Még a végén mindenki megtudja milyen kis házias vagy!

- Csak tessék, nem tudsz megfélemlíteni. – Mindketten nevettünk, és kezdtem úgy érezni, hogyha esetleg a barátnője nem is lehetek, a barátja biztosan. Az már nekem egyelőre bőven elég kell legyen, tekintve, hogy egy hónapja még rá se mertem volna nézni egy ilyen pasira. Miután újra vele foglalkoztam, és nem a gondolataimmal, észrevettem, hogy éppen egy szörnyes muffint eszik. A bulim különlegességei voltak az egyedi sütik is, a szörnyes kék színű muffinok, és a szivárvány torta. Elég érdekes volt, hogy 12 színű volt a torta belseje, de nagyon finom volt, és jól is nézett ki.

- Megnéztem a parkos képeinket, és nagyon jól sikerültek. Ha gondolod majd átküldöm msnen… - szólaltam meg egy percnyi csönd után.

- Jól van, majd Abby leírja neked a címemet, és akkor majd átküldöd. Nagyid csinálta a sütit? – Olyan aranyosan eszegette a muffint, hogy muszáj volt elmosolyodnom.

- Ne is említsd! Vagy két napon keresztül ezeken dolgozott, hiába mondtam neki, hogy bőven megfelel egy sima változata is… - meséltem neki jókedvűen. Magamon is meglepődtem, ahogy tovább elemeztem a saját viselkedésem. Tényleg más ember lettem, sokkal érettebb, és sokkal jobban önmagam voltam. Ezért már megérte megszeretni ezt a srácot, tényleg.

- Ismerem én Emily nagyid, őt nem lehet olyan egyszerűen leszerelni.

- Az biztos, de én nem is bánom, hogy ilyen. Sokkal jobb kapcsolat alakult ki köztünk, mint az igazi nagymamáimmal. – A vége felé kicsit lelohadt a jókedvem, amit Alex is észlelt.

- Miért?

- Hát az apai nagyszüleim már rég meghaltak, még a születésem előtt. Az anyai nagyszüleim pedig olyanok, mint anya. Nem igazán törődnek velem, azt hiszik, hogy amiért már nem vagyok kislány, nem is igénylek annyi szeretetet. Ne értsd félre, szeretnek engem, nagyon is, de nem tudják jól kimutatni. Igazi felüdülés volt számomra Emily nagyi – mondtam őszintén, és zavaromban rámosolyogtam. Még senkinek nem mondtam el ezt eddig.

- Érthető. Szólj rám, ha tolakodó vagyok, de apukáddal mi van? Találkoztok egyáltalán? – A hangjából kihallottam egy kis félelmet, amit azért érezhetett, hogy meg ne bántson ezzel.

- Apa imádta anyát, de… nem jött össze nekik. Nagyon különböztek, apa folyton vidám, pörgős ember volt, folyton ment volna valahova, anya pedig folyton csak dolgozott volna, és nem akart szórakozni. – A szememben könny gyűlt fel, mert még egyszer sem mondtam ezt ki hangosan. – A viselkedésemmel tulajdonképpen elüldöztem apát. Szerencsére tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányzik.

- Hé, hé, nehogy elkezdj itt sírni nekem! A fél város utálni fog majd azért, mert megsirattam a szülinapost! – viccelődött, de tudtam, hogy komolyan gondolja, mire két nevetés között kibuggyant a szememből a könny, és lecsordultak az arcomon. – Ne hibáztasd emiatt magad, mert biztos nem te tehetsz róla! Éppen az előbb mondtad, hogy a szüleid nagyon különböztek. – A pulcsija végével letörölte a könnyeimet, utána pedig magához húzott, és megölelt. Jól esett végre ezt is valakivel megbeszélni.

- Nem tudod merre van Abby? – kérdeztem szipogva.

- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy bárhol is van, Chris ott van mellette. – Egy aprót nevettem, mivel csak most tudatosult az agyamban, hogy Chrisnek már régóta tetszik Abby. Persze észrevettem, hogy többször kerül engem, de azt hittem azért van mert haragszik rám. De most már tudom, hogy azért volt, mert túl félénk volt ahhoz, hogy találkozzon Abbyvel.

- Nagyon egymásra találtak, és hidd el, ez egy hosszúéletű kapcsolat lesz! – Kiszabadítottam magam az öleléséből, és összeszedtem magam lelkiekben is a további bulizáshoz.

- Remélem is, különben muszáj leszek bedühödni! – Mindketten felnevettünk, majd megfogtam a kezét, és elindultam az ajtó felé.

- Natalie… tök jó, hogy ide költöztetek. Feldobtad az egész kisvárosi életet, már nem olyan unalmas egy arcra napi ötvenedszer is ránézni.

- Lett három új arc, akit nézhetsz, az nem valami sok.

- Szerintem épp elég!

Befelé menet Alex megelőzött, bár még mindig fogtuk egymás kezét, úgyhogy esélyem sem volt megmenekülni attól, hogy újra a táncparkett közepére kerüljek. Abbyvel táncoltam, míg a srácok valamit beszélgettek odakinn, a már jól ismert teraszon. Az egész estét átbuliztuk, és még azt sem bántam, hogy nem volt alkohol. Nem magam miatt kértem volna, hanem a többiek miatt, de miután láttam, hogy a buli még pia nélkül is elég érdekes az embereknek, megnyugodtam. Olyan sok arcot ismertem meg, hogy a neveket már össze-vissza kevertem, úgyhogy sűrűn kellett szabadkoznom. Rájöttem, hogy elég önmagamat adnom ahhoz, hogy valaki megszeressen. Inkább utáljanak azért aki vagyok, mint szeressenek azért, aki nem. Nagyon nehezen lett vége a bulinak, mert sokan folytatták volna még, de Emily nagyi megígérte, hogy lesz ilyen máskor is, szóval végül egy óra alatt kiürült a terem. Amikor hazaértem, nem is érdekelt az a sok ajándék, ami a kocsiban volt. Abby és Alex közös ajándéka már nagyon izgatta a fantáziámat egész úton hazafelé jövet, úgyhogy amikor megláttam Johnt egy husky kiskutyával, akkorát sikítottam, hogy szerintem még Londonban is engem szidtak. Olyan aranyos volt, olyan szép, hogy rögtön beleszerettem, és fel is cipeltem a szobámba. Játszottam vele egy ideig, aztán elmentem zuhanyozni. Két perc se kellett ahhoz, hogy amint lefeküdjek az ágyra, el is aludjak. Midnighttal, az én kutyámmal! Az első kutyámmal! El sem hiszem!